Isztanbul 10.03.23.

Szultánok őrizője - Egy elveszett bejegyzés

Előző postunkban ugyan már utunk végére értünk, de igazából kimaradt egy bejegyzés, ezért egy kis szösszenetet szeretnénk még idetűzni ráadásként. A Szulejmán Dzsámi melletti félreeső kis temetőben két türbe – sokszög alapú sírbolt – áll, amelyek a nagy Oszmán uralkodók és hozzátartozóiknak földi maradványait őrzik. Név szerint I. Szulejmánnak és feleségének (Roxelana), leányának (Mihrimah), édesanyjának (Dilaşub Saliha), nővérének (Aszije), valamint II. Szulejmán, II. Ahmed és II. Musztafa lánya, Szafije is itt nyugszik.


Mikor beléptünk az épületbe a koporsók előtt egy macska kuporgott. Az esőcseppek kopogtak az ablakon, tompa fény öltöztette félhomályba az épület belsejét. Csak mi álltunk ott, a nagy Szultánok sírjai előtt mezítláb, úgy ahogy egy ilyen szent helyen illett. A macsek ránk sem hederített, mi pedig szemrevételeztük a történelmi leírásokat, neveket.


türbe, Isztanbul, I. Szulejmán, II. Szulejmán, II. Ahmed és 
<br />II. Musztafa


volt számunkra a legérdekesebb, a magyar történelemben az ő neve cseng a legismerősebben a török uralkodók közül. Ő vezette ugyanis a hadait Eger vára ellen, ahol Dobó hősiesen visszaverte az oszmánokat. Ő ment Szigetvár ellen is, ahol Zrínyi Miklós a regék szerint saját kezével ölte meg. Más elbeszélések szerint betegségben halt meg, megint más mondák a 72 éves szultán végelgyengüléséről szóltak. Minden esetre a kis tábláján ott állt: "Vefat Yeri: Zigetvar (Macaristan)".


Tudni kell hogy a nagy hadvezér Törökországban hatalmas tiszteletnek örvend, őt tartják minden idők legnagyobb szultánjának. Előttünk a koporsóban a szultán bebalzsmozott teste alussza örök álmát, belső szerveit 1566-os halálakor Szigetvárnál kivették, egy edénybe rakták és ott temették el. Fölé még abban az évben fia, II. Szelim sírboltot emeltetett, amit később leromboltak és azóta is legendák homályába vész, hogy az urna merre található.


Napjainkban egy török és magyar régészekből álló csapat Szigetvár mellett, Turbékpusztánban keresi a sírbolt maradványait, hátha meglelik az urnát. A Pécsi Tudományegyetem régészeti tanszékének, valamint az Isztambuli Egyetem művészettörténészeti tanszékének munkatársai tárják fel a turbéki templom melletti területet. Ha megtalálják a sírt, török zarándokhely lehet.


A hely szelleme lenyűgözött minket. A történelemünk már megmásíthatatlan. Ez az ember pedig ki itt fekszik előttünk olyan tetteket vitt végbe, mely évszázados hatást gyakorolt népünkre és mind a mai napig él cselekedeteinek hozománya.


I. Szulejmán, meghalt: Szigetvár


Miközben fel alá jártunk a sírboltban és egyre közelebb kerültünk a koporsókhoz, a macsek is feltápászkodott. Közelebb jött és figyelte a messziről érkezett látogatókat. Mikor a falnál álló kis asztalhoz értem és megpillantottam rajra egy Koránt, felugrott az asztalra. Ki akartam nyitni, erre ráült és mikor a gépemet felemeltem hogy készítsek róla egy képet rámfújt, nekemugrott, majd mancsával az optikát próbálta karmolászni.


Jól van, megértettem, itt nem lehet fotózni :)


Vic odajött és picit dögönyözni kezdte. Erre leugrott a szent könyvről, így végre bele tudtam lapozni, de a macsek csúnyán nézett rám. Kis időt még eltöltöttünk nézelődéssel, a történelemórák felelevenítésével, aztán az ajtó felé indultunk. A biztonsági őr cica a küszöbig kísért minket, de küszöbnél tovább nem jött, ott visszafordult, és lefeküdt a koporsók elé a padlóra. Oda, ahol volt, mikor beléptünk...


cicus


Kint még mindig zuhogott az eső, mi pedig tovább indultunk. Sapkánk nem volt, esernyőnk sem, így mindenki úgy védekezett ahogy tudott. Az elázásmentesítő ötletversenyt Főkönyv nyerte, egy lábbelitároló zacsit húzott a fejére, amit a mecset bejáratánál osztogattak. Azt nem tudjuk, hogy használt volt-e... :)

Értékelés (1)
Eddig: 10.0
Szerinted milyen?
1
10
Kommentek (1)
#1 adam azt mondja:
10.03.23.

adabostul fel kéne kerekednünk a legenda nyomába! :D nagyon izgalmas sztori!

Te mit mondasz???
neved
e-mail címed
tehát
Előző post

Metrónk, ami villamos is (sosem tudtuk eldönteni, hol föld felett közlekedett, hol alatta) fél egy körül gördült be az Atatürk reptérre. Addigra Maki is előkerült...

Következő post

Nagyon büszkék vagyunk a Projekt Istanbulra és annak összes résztvevőjére! :) Talán az első olyan küldetés, amit a résztvevők becsülettel befejeztek nem csak a valós életben...

Mi ez? Mondd már!
Résztvevők
polyi
gyorezs
J
Fk
holdenx
Utolsó kommentek
Kategóriák
Isztanbul (15)
Tagek
BEJELENTKEZÉS
x
Add meg a bejelentkező neved*
Add meg a jelszavad**
* Ha még nincs bejelentkező neved, kattints ide
REGISZTRÁCIÓ
x
Ez lesz bejelentkező neved
Egy kontakt e-mail
Néha jöhet egy-egy adab hírlevél
Ez lesz a jelszavad
Légszi ismételd meg a fent megadott jelszavad!
Írd be a két szót
Elfogadom a felhasználási feltételeket
x
NAPTÁR
x
Kattints a napra!