A keleti, muszlim nők számunkra mindig is ismeretlenek voltak. Az ember általában leragad az "ágyasság" és "többnejűség" fogalmainál, esetleg az öltözködésnél. Más nem nagyon ugrott be, így - gondoltuk - ennek is utána járunk. Persze azért ez nem ilyen egyszerű, egy gyökeresen más kultúrát nem lehet pár nap alatt megismerni, főleg ha olyan falak mögé van rejtve, ahová kívülállónak esélye sincs bekukkantani. Nyitott szemmel és sok olvasással próbáltuk a csadort fellibbenteni.

A XIX. század folyamán a muszlimok kezdtek ráébredni, hogy "elhúzott" mellettük a nyugat. Körülnézve szegényebbnek, gyöngébbnek érezték magukat, mint európai szomszédaik. Arra a kérdésre, hogy mi lehet ennek az oka, eleinte militáris válaszokkal próbáltak felelni, 1867-ben egy fiatal török író, Namik Kemal azonban egészen új fényben tüntette fel a választ. Nemes egyszerűséggel azt mondta, abban látja a különbséget és egyben a lemaradás okát, ahogyan a nőkkel bánnak.

"Mi úgy tekintjük az asszonyainkat, hogy az emberiség szempontjából a gyermekszülésen kívül semmi hasznuk sincs. Azt tartjuk róluk, hogy pusztán az örömszerzés célját szolgálják, mint egy hangszer vagy egy ékszer. Pedig ők alkotják az emberi faj valószínűleg több mint felét. Amikor elvesszük a lehetőséget, hogy erőfeszítéseikkel hozzájáruljanak mások fenntartásához és jobbításához, valójában a társadalmi együttműködés alapszabályait szegjük meg, méghozzá oly mértékben, hogy társadalmunk ezáltal az egyik felére béna emberhez lesz hasonlatos. Pedig a nők sem intellektuális, sem fizikai képességeik tekintetében nem alacsonyabb rendűek mint a férfiak... A köztünk élő nők azért vannak ilyen kisemmizett helyzetben, mert tudatlanok, nincsenek tisztában a jogokkal, kötelezettségekkel, azzal, hogy mi hasznos és mi káros. Márpedig a nők e helyzetéből igen sok rossz dolog következik. Az első és legfontosabb az, hogy helytelen nevelésben részesítik gyermekeinket."

Ezen eszmefuttatás a maga korában igen kis változást eredményezett.

De tekintsünk vissza a kezdetekre. Az ókori Arábiában és bizonyos fokig a szomszédos területeken valamennyire javulás állt be a nők helyzetében. A nők alacsonyabb rendűsége viszont azért valamelyest megmaradt. Például egy nő tanúként csak feleannyit ér mint egy férfi. A házasságban is megvoltak ezek a különbségek. Egy nőnek csak egy férje lehetett, ellenben egy férfinek maximum négy felesége. A törvény nem ismeri el az ötödik feleséget, viszont elismeri az ágyasság intézményét, ami nem más mint a női rabszolgák szexuális kizsákmányolása. A feleségeket viszont jogok is illetik. A férj köteles mind a négy feleségét egyforma életszínvonalon eltartani. A feleségeknek lehet saját vagyonuk, ami egyes tehetősebb muszlim családokban igen nagy is lehetett. Ezt válás esetén a nőnek nem kellett sem megosztani, sem átadni férjének. Ellenben házasságtörés esetén a nő elvesztett mindent, még az életét is.

Általánosságban elmondható viszont, hogy napjainkban a modern iszlám államokban - így Törökországban is - a többnejűség gyakorlata hanyatlóban van, vagy meg is szűnt. Ennek egyik oka gazdasági, a másik szociális. A poligámia nem egyeztethető össze napjaink társadalmi gondolkodásával. Az iszlám tradicionalizmus és az elmúlt időkben növekvő új radikalizmus hatására viszont egyes államok kampányolni kezdtek a poligámia mellett.

A XXI. század elején egy szunnita arab sejk, Júszuf al-Karadáví ezt mondja: "Nincs olyan társadalom, ahol ne létezne a többnejűség. A nyugatiak, akik elítélik és elutasítják a poligámiát, maguk is gyakorolják. Az ő poligámiájuk és a mi poligámiánk között az a különbség, hogy az övék erkölcstelen és embertelen. A férfiak - nyugaton is - lefekszenek egynél több nővel, ha azonban a második nő teherbe esik, a férfi nem vállalja a felelősséget a gyermekért, és anyagilag sem támogatja a nőt. Ez nem szól másról, csak a bujaságról."

Tajszír al-Tamímí sejk pedig ezt mondja: "Köztudott, hogy a nem iszlám országokban tilos a többnejűség, viszont a feleség mellett van sok szerető és kitartott nő. Azoknak mondom ezt, akik egyenlő jogokat követelnek és a nők jogai miatt szűkölnek, hogy ugyanis a poligámia megengedésével az iszlám védi a nők emberi mivoltát és érzéseit, biztosítja számukra a jogot, hogy a házasság révén tiszteletnek és megbecsülésnek örvendjenek és ne váljanak jogfosztott, hivatásos szeretőkké, akiknek a gyermekei a szemétdombon végzik."

A női rabszolgák ágyasként való kizsákmányolását a törvény szentesítette, napjainkra viszont ezen intézményt a muszlim országok többsége törvényesen eltörölte.

Langyos szél simogatja arcunkat a kikötőben. Vic, J és Poly a parton sétálgató párokat figyelik. A sok turista közt messze kitűnik a muszlim nők szél cibálta fejkendője. Ruhájuk nem enged betekintést a fürkésző szemeknek. A fátyol viselése az iszlám hitvallás lényeges eleme. Az első változások XIX. században kezdődtek el. 1873. körül az egyiptomi uralkodó megalapította ez első leányiskolát, egyes felsőbb osztályú egyiptomi nők kezdtek fátyol nélkül mutatkozni. A fátyol elleni első támadás 1899-ben jelent meg, egy könyv formájában. Kászim Ámín írta, egy egyiptomi jogász aki Perzsiában tanult és egy francia lánnyal járt. Ez a könyv lett a nők szenvedélyes jogi harcának megtestesülése az iszlám hagyományokkal szemben. A könyv vitát, harcot indított el, ami azóta is tart az iszlám országokban, de a hagyományt nehéz megtörni, főleg hogy nem mindenki - a nők sem - áll egyértelműen mellette. A XX. század elején még Kemal Atatürk a Török Köztársaság alapítója sem foglalta törvényekbe a fátyol viselését, holott törvényt írt a férfiak öltözködéséről, fejfedőjéről.

A nők emancipációjában az öltözködés azonban csak egy kisebb parázs vitának számít a sokkal mélyebb külömbségek lángjai mellett. A rabszolgaság eltörlése után az ágyasság intézménye is megszűnt, sok iszlám országban - például Tunéziában és Iránban - a poligámiát is betiltották. A gazdaság modernizálásával szükség lett a nők munkaerejére, így Törökországban is az első világháború után vált fontos tényezővé a női munkaerő. A nők iskolázottsága terén is hatalmas változások mentek végbe. Az 1970-es és 1980-as években már nők is jelentős számban jártak felsőoktatási intézményekbe, bár eleinte csak női szakmákat tanultak. Elterjedté vált a muszlim nők külföldi iskolákba, egyetemekbe való beiratkozása, és hazatérve ők lesznek a jövő generációjának meghatározó elemei.

Ettől függetlenül a mai napig vannak nők akik tartják a tradicionális viseletet és életmódot. Isztambul utcáin sétálva rengeteg fátyolba burkolózott nővel találkoztunk. Holott már nem kötelező ez a tradicionális öltözködés. Mondhatnánk szabadon választott. Általában a szegényebb osztálybeliek ragaszkodnak inkább a hagyományokhoz, a vallás az ő életükben sokkal fontosabb szerepet tölt be. Míg a modern városi nők ugyanúgy felveszik a trendi nyugati ruhákat, mint mondjuk Párizsban. Ettől függetlenül arra azért figyelnek, hogy ne vegyenek fel olyan miniszoknyát aminek ha meghúzod a rojtját az fáj. Még most sem látni csókolózó vagy egymás fenekét "tapizó" fiatal török párokat a közterületeken. Esetleg néhány sikátorba bekukkantva vagy diszkók fényeibe burkolózva megpillanthatunk néhányat. A szexet ugyanúgy emberi szükségletként kezelik, amit ki kell elégíteni, de csak a helyes módon. A szűziesség nagyon fontos számukra a házasság intézményében. Az iszlám hit olyannyira nem egységes az arab világban mint a nyugati vallások. Az ezer év alatt rengeteg féle módosulata létrejött. A legtöbb iszlám országban - még ott is, ahol átvették a nyugati büntető és polgári jogot - a "saria" a házasság és a családjog alapja, de történtek már kísérletek a nyugati típusú családjog bevezetésére. Ebben Törökország jár legelöl, ahol a svájci családjogot alkalmazzák.

A prostitúció is csak úgy működött, hogy külföldi, leginkább orosz kéjhölgyeket hurcoltak a városba, akiken a kiéhezett férfinép élte ki vágyait. Őket gyűjtőnevükön natasáknak hívták. Az ital fogyasztása is tiltott a mai napig az országban, de ettől függetlenül sört nyomokban lehet találni. Persze nagyon nehéz kívülről megítélni, ki az akinek szabad inni, és kinek nem. Isztambul hatalmas, rengeteg náció él ott. Ki tudja megmondani, kinek tiltott a nedű és ki az aki vallásilag elfogadottan szürcsöl. Isztambul éjszakai élete épp olyan pezsgő, mint más európai nagyvárosoké. Nincs is furább látvány mint egy kendővel takart nő sört szopogat egy eldugott kis vendéglátó helyen. Ez viszont egyáltalán nem jellemző. Olyannyira félénkek az isztambuli nők, hogy még a megszólításuk is szinte lehetetlen. Főleg hogy nem is illik csak úgy megállítani egy hölgyet az utcán.

A munkával kapcsolatban is vannak észrevételeink. Hiába a nagy emancipáció, például női pultost, felszolgálót sehol, de sehol nem láttunk - mondjuk pultost sem láttunk a szó itthoni értelmében. Sőt, dolgozó nőt sem nagyon. Igaz nem jártuk végig  az összes munkalehetőséget a városban, de egy bolti pénztároson és a bazárokban áruló néhány öreglányon kívül senkivel sem találkoztunk. Legtöbbet nőt gyermekkel láttunk, valószínű mai napig a fő "munka" számukra a gyermeknevelés, a férfinek pedig a család eltartása.

Ettől függetlenül az Isztambuli Egyetem mellett például Dunát, vagy inkább Boszporuszt lehetett volna rekszteni a rengeteg török hölgy hallgatóból. Akik azért meg kell hagyni gyönyörűek. Jó. A magyar nők a legszebbek. Ezt le kell szögezni. De közvetlenül utánuk a törökök :) Azt viszont észre vettük, hogy nem zavarja már őket a turisták fürkésző tekintete. Persze gyorsan odébb állnak ha úgy érzik, közeledés esete foroghat fent. Fk és Maki például csak egy közös képet szeretett volna, kis lépésekkel sasszézva lépdeltek a fiatal trécselő hölgyek irányába, amíg ők ezt észre nem vették. Szerény kis kacaj, két mosoly után bojkottálták a közös képet. Persze a fotós résen volt és azért valamennyire sikerült... :)

Végezetül egy egyiptomi író megjegyzését szeretném még idetűzni, Dzsalál al-Dín al-Szujútí így ír a nőkről: "A nő akkor a legjobb, ha a legmagasabb, amikor áll, a legerősebb, amikor alszik, a legigazabb, amikor beszél, dühében nagylelkű, mosolyog, ha szórakoztatják és páratlan a tetteiben. Otthon marad, engedelmeskedik az urának, büszke a népére és szerény."

(A post megírásában Bernard Lewis és Buntzie Ellis Churchill - Iszlám c. könyve segített)