Lengyelország nyaraló övezetein átvágtunk. Közel a szlovák határig jutottunk. ÁDÁMról semmi hír. Se sms, se telefon...

Hogy mi is történt haza felé, vagy mondjuk úgy szöszmöszök sorba gyüjtve. Ami Riga meghodításával kezdödött. Halhoz akartunk jutni...

Két háttér infót azért elmondok, a jól megkezdett történethez. Ad egy, ez az egész szitu olyan mintha, a keletinél az arabokkal elmennél egy kis utcába, ahol még egyre több arab jelenik meg...

Az éjszaka közepén érkeztünk meg Tashkentbe, nem szütyögtünk sokat, a reptér mellett találtunk egy hatalmas Városligetet, már fel is vertük a sátrat. Döntéshelyzet volt, mondanom se kell...

Előrebocsátom, hogy határátkelők környékén tilos a fényképezés, sőt a fényképezővel történő kamerázás is. Másunk meg nem nagyon van, hogy bármit is rögzítsünk, úgyhogy az emlékezetemre bízom magam...

Biztos nem vagyok az egyetlen, aki így, vagy úgy, csalódik útitársaiban az út alatt. Még tó mellett töltött napról szóló naplóbejegyzésben említettem, hogy egy összeesküvés áldozata lettem...

Az előző post végén két verda van a képen. A sztori úgy folytatódik, hogy ez egyikből kiszállunk, a másikba be. Így kerültünk Ura Tyubében egy Volga bálnagyomrába, ami elvitt minket a térképen kiszemelt tóig...

Nem sokkal a konferencia után azon kapom magam, hogy összekap rajtunk pár terepjáró vezetője, hogy kivel is menjünk. Végül Kecso és Subi a csomagtartóban kötnek ki, engem pedig a hátsó ülésre préselnek...

Van vagy húsz éve, hogy összeházasodtak, aztán született egy gyerekük. Idilli családi életet éltek. A gyerek iskolába járt, apa dolgozott, anyu vacsorát főzött és a háztartással foglalatoskodott...

Hamarosan Taskentbe kell érnünk, szóval ideje, hogy kicsit rákapcsoljunk, már csak azért is, mert rengeteg dolgunk van még addig. Többek között meg kell tennünk pár száz kilométert a hegyek között...