Dinnyezabálás a határőrökkel

Előrebocsátom, hogy határátkelők környékén tilos a fényképezés, sőt a fényképezővel történő kamerázás is. Másunk meg nem nagyon van, hogy bármit is rögzítsünk, úgyhogy az emlékezetemre bízom magam. Azért lesz még őrület videózás és képnézegetés később!

Azért, hogy mégis legyen valami kis média anyag, elmesélek egy sztorit! ;) Mikor megérkezünk Khudzhandba beülünk netezni, mert max egy-két órányira vagyunk a határtól, viszont csak fiatal este van. A helyi kemény mag rögtön ránk veti magát, hogy kifaggasson minket a legapróbb részletekig: honnan, hova, mit csinálunk? Az egyik arcnak olyan szimpik vagyunk, hogy azonnal meghív magához vacsorára. Mi pedig éhesek lévén, kapunk az alkalmon, és már megyünk is. Egy kicsit ütődöttnek néz ki a figura, de valamivel csak el kell ütnünk az időt. Ahogy belépünk a ház, majd a lakás ajtaján, elfog az kényszer, hogy mihamarabb meglógjunk, de már késő. Leültetnek az asztalhoz, gyümölcsöt kapunk. Megpróbálunk beszélgetni, de nagyon nem megy. Oké, ha nem megy verbális úton, fiúk, akkor nesztek, itt a családi fotóalbum több, mint 1000 oldallal és vagy 1millió képpel, három kötetnyi formában! :D pffff! itt kell éjszakáznunk. Közben azon szakadunk, hogy micsoda giccsbazárt hozott össze a kis család. De inkább nézzétek meg Ti is!Baromi kínos, hogy előbb még úgy ráértünk, de nekünk most azonnal távoznunk kell, mert nem érünk ki az országból záróra előtt. De nem ám csak úgy lelépünk! Jön az egész família, hogy taxit szerezzen nekünk, de még mindig nagyon korán van... Ekkor hirtelen vásárolnunk kell. :D Egyre cinkesebb a dolog. Aztán megmutatják, hol a legközelebbi bolt, és mennek. Azt hittem, örökbe fogadnak...

Eljött hát az ideje, hogy egy új országba lépjünk. Üzbegisztán a kiszemelt célpont. Annyi csak a bibi, hogy éjfélig kell lehagynunk Tadzsikisztánt, viszont az üzbég vízum csak 0:00-től érvényes. Bevallom, rettegek attól, hogy megint a senki földjén kell éjszakáznunk a csempészek szabad prédájaként. :D Ne röhögj, bazz, volt már ilyen, és nem aludtunk túl jól, főleg, mert egy aknamező volt a senki földje.

De el sem jutunk a határig, mikor arra kezdek gondolni, hogy a nosztalgia-Lada sofőrje a páros szerveink egyikére pályázik. Tényleg a világ végén járunk, mikor a világ végén is túlvivő útra kanyarodik, aztán onnan egy földútra... végül egy tanyánál kötünk ki, ahol bazi nagy kutyák ugatnak. Gondolom övék lesz a nyesedék. :) Kiderül, hogy a nosztalgia-ladás csak eltévedt. Huh, most már a fejében az út, és valóban, egy fél óra múlva meg is érkezünk, eljön az ideje, hogy két heti tadzsik kirándulás után továbbálljunk.Még bőven időben vagyunk. de azért csak léptessenek ki minket. Ahogy átnyújtom a telebélyegzett útlevelem, összeszorul a gyomrom. Remélem, tényleg valós regisztrációs lapunk van, tényleg kiengednek minket. Mintha csak érezné a rohadék, hogy valami miatt aggódom, elkezdi vakarászni a fejét, lapozgatja az útlevelet. Aztán előveszi a bélyegzőt és ő is belenyom egyet. Akkor csak a tetvek lehettek, vagy talán azon gondolkozott el, hogy hol van Hungary... Mindegy, van fél óránk éjfélig. Együk meg a ura tyubi családtól kapott dinnyét, mazsolát, aszalt barackot, gyümölcsöt és mindent, amit a kis zacskó rejteget. Arra gondolunk, hogy milyen jó fejek lennénk, ha megkínálnánk a határőröket is, de azok nem fogadják el. Nyilván megtanulták a hidegháborúban, hogy ilyen fiatal, hátizsákos srácok lesznek, akik egy éjszaka eljönnek, megetetik őket mérgezett dinnyével, megnyitják a határt az ellenségnek és két héttel később a dicső Szovjet-Tadzsikisztán már el is esik. Ha nem, hát nem, mi így is boldogan indulunk egy új ország felé.

Ahogy az üzbég határállomáshoz érünk, megáll a szívem: zárva a kapu, fények nincsenek. Neeeeem!

Lehet, hogy ezt a belső nemet hallja meg a határőr, vagy Kecso és Subi dörömbölését, minden esetre kissé meglepve nyitja ki a nagy vasajtót a korai jövevényeknek. A meglepetése csak fokozódik mikor Kecso "átöleli". Subi ugyanis jó heccnek tartja nekilökni a fegyveres üzbégnek. :) Így utólag én is! :D

A bőrönd átvilágítós csaj elég masszívan nyomul, mikor megérkezik a felettese. Biztos régen jártak erre ilyen, izé.. utazók. Megnézték a kitöltött beléptető regisztrációs lapokat. Elégedett vagyok, mert a totál ciril írású lapot hibátlanul sikerül kitöltenem. Természetesen hamisan! :D Nincs az az isten, hogy bevalljam, marad egy kis tadzsik valuta nálam. ennek még meglesz a böjtje.

A röntgen-lady készségesen elmeséli, hogy mikor milyen busz megy Tashkentbe. Látom rajta, hogy szívesen jönne velünk. :D Persze nem tudja, hogy két óra múlva a tashkent reptér parkolóját övező parkban hárman alszunk majd egy sátorban, mert szállodára már nem futja. :)