Sötétség az alagút végén

Nem sokkal a konferencia után azon kapom magam, hogy összekap rajtunk pár terepjáró vezetője, hogy kivel is menjünk. Végül Kecso és Subi a csomagtartóban kötnek ki, engem pedig a hátsó ülésre préselnek, hogy egy egész éjszakát két – a melegben megromlani készülő – izzadó papa közé tuszkoljanak. Szép kis estének nézünk elébe egy olyan nap után, amikor Ázsia külpolitikai élete körülöttünk forgott. :DBesötétedett, szóval fogalmam nincs mekkorák lehetnek azok az irdatlan helyek, amiket a térkép az út mentén jelöl és amik alatt/mellett/fölött elhaladunk. Egy ideig nincs akkor para, de hamarosan lefelé kezd görbülni vigyori kis ajkunk, mikor elfogy az aszfalt az útról és olyan porfelhőben megyünk tovább, hogy muszáj feltekerni az ablakokat. Két percen belül rohadás meleg van az egész kocsiban. Aztán valamelyik nagyokos kitalálja, hogy nyissuk ki a csomagtartó ajtaját, akkor jön be levegő. 100%-ig biztos vagyok benne, hogy egy oxigén molekula sem téved az utastérbe, viszont a kialakult szívóhatás az összes dízelfüstöt és port összeszippantja. Nem telik bele öt perc és hasogatni kezd a fejem, a füst pedig marja a szemem. Eszembe jut, hogy a kicsi táskám egyik zsebében van egy porszűrő, amit bringázáshoz szoktam használni otthon. Bejött, most már csak a könnyem ömlik és a fejem fáj. A srácok hátul valami kendővel takargatják az arcukat. Biztos szégyenlik, hogy besírtak a szmogtól. :D

Nem igazán értettem, mikor Dushanbében azt mondták, hogy erre az útra jó 12 órát szánjunk rá. A kutya ott van elásva, hogy nincs út, azaz most épül, ami talán még rosszabb, mintha egyáltalán nem lenne. Az épülő alagutakat kívülről kell megkerülnünk iszonyat sziklafalak peremén, de a Zil-kaland után ez meg sem kottyan. Meg amúgy is sötét van, szóval ott a mélyben sorakozó kis pontokról a legkevésbé sem akarom azt képzelni, hogy autók.

Melyik filmben van valami hatalmas kőfejtő- vagy bányajelenet? Na olyan részeken haladunk át. Irdatlan monstrumok zabálják a sziklákat, és a villogó fények stroboszkópként egy-egy pillanatra elénk tárják a holtbéli tájat: kopár hegyek, szakadékok, zéró út... aztán egyszer csak megint egy alagút, de itt nincs elkerülő! Bemegyünk. Végül is sok különbség nincs az eddigiekhez képest, legalábbis egyelőre. Világításnak kb 500méterenként egy 60-as izzót használnak. :) De tényleg! Az alagút alján térdig érő víz van, akkora, hogy a személyautókba befolyik. (megjegyzés: Kecso szerint én már aktívan hallucináltam ezen a szakaszon, és nem volt akkora víz, minden esetre a videón is látszik, hogy van víz, ami szerintem igenis mély volt :D) Szellőztetés (még) nincs, ami ez első pár száz méteren nem zavaró, csakhogy ez az tunel 6km hosszú, és a közepén gyakorlatilag nem lehet levegőt kapni a vízpára és füst keveréktől. A szembe jövők oldalán egy ideje már nem jönnek autók. Aztán feltűnik egy, de nem megy. Ledöglött és feltartja az egész sort itt a pokol legmélyebb pontján. Mi fuldoklunk, azok meg autót szerelnek.Nem tudom hogyan, de kijutunk a túloldalon. Megnéztem a pormaszkom és megnyugodtam, hogy legalább annyival kevesebb jött belém, ami sötétszürkére színezte az elmúlt órák alatt. Gondolom a vezetőnek is elege lett, hát megállunk, hogy együnk és főleg igyunk valamit. Az út első szakasza után ilyen formában vagyunk :DMikor a világosban meglátjuk egymást, szétröhögjük magunk egymáson. Együtt eszegetünk, teázgatunk a többi utassal, és csak módjával beszélgetünk egymással. Mindenkit megviselt az út.

Jaaa, miért nem szóltok! Majdnem kimarat a részeges utas! Egy igazi bolond volt! Még az indulásnál lettünk örök barátok, mikor megtanította nekünk a Korán első hitvallását. Aztán csak magyarázott tadzsikul vagy tán oroszul, de be is volt rúgva, de még ha nem lett volna, akkor sem értettünk volna többet egykét interkontinentális szónál. Nagyon együtt akart velünk utazni, de végül az utánunk jövő autóban parádézott egész út alatt. Valószínűleg emberölés lett volna a vége, ha mégis velünk jön. Persze most is betalál miket és osztja az észt.Az út hátralevő része nagyjából eseménytelen, leszámítva, hogy van valami gond egy rendőri ellenőrzésnél, de minket ez nem tud megzavarni a végtelenül kimerültek kómaálmában. Néha, mikor valami nagyobb zökkenő felébreszt, szétnézek és csak annyit látok, hogy brutál szakadékok falába vájt utakon száguldozik velünk a sofőr, de beletörődéssel visszaszunyókálok. Barmok ezek mind! :D

Ráznak. Reggel van. Kitessékelnek minket az autóból mondván, hogy Ura Tyubeben vagyunk, mehetünk, ahova akarunk. Nem véletlen a megállás, semmi tévedés nincs abba, hogy e látszólag kietlen környéket választottuk célunknak. Az elkövetkezendő több mint egy napot itt töltjük, azaz innen nem messze, Kara-Sakalnál.