16000km-rel mögöttünk reményekkel tele vágtunk neki az anyakontinens átszelésének, ami az első délután bíztatóan indult, hisz Malaga határáig jutottunk. Esteledett, mikor egy argentín tanár tessékelt az autójába, mondván elvisz minket valami következő kútra, de nem tovább, mert csak Malagába tart. Nem jött össze.

olyannyira nem, hogy jóval sötétedés után Malaga egy peremkerületében az autópálya mellett dekkoltunk a továbbjutás minimális esélye nélkül. A tanár úr jószándékú volt, de elbaszta, ugyanis nem tudta melyik az utolsó kút, így bekövetkezett, amitől annyira tartottunk: bevitt a városba és kirakott a semmi közepén. egy ideig stoppoltunk, de csak addig, míg beláttuk, hogy esélyünk sincs, aztán gyalog vágtunk neki az éjszakai autópályának, hátha nincs olyan messze az a kút. hogy öcsémet idézzem, ez hiú illúzió volt. a legközelebbi szóbajöhető hely 20km gyaloglást jelentett. ebből 15-öt hajnali 2-ig megtettünk árkon-bokron át, aztán kidőltünk. még sátrat sem állítottunk, csak egy hálózsákban aludtunk a szabad ég alatt az út mellett.

a malagai szállásunk:fél 6-kor keltünk és legyűrtük a maradékot. megérte. reggeliztünk is, így csak negyed 9-re értünk a kúthoz, de onnan 20 percen belül kaptunk egy stoppot Granadáig. Ott azon a helyen szálltunk ki, ahol a másik irányba pár héttel korábban Gibrartar felé kerestünk stoppot. most is sikeresek voltunk. egy marokkói fazonnal állt le Kecsó, hogy szóljon pár szót az érdekünkben. Én közben az autópálya szélén találtam meg a számomra megfelelő hangulatot. sütkéreztem a bágyadt tavaszi erejű napsütésben a kezemet a vezetőknek lóbálva. senki nem állt meg, de egy cseppet sem zavart. Kecsó azt mondta, hogy kettőnknek nincs hely. gondoltam, azért megnézem én is. mikor odaértem, a sofőr pont befejezte a gondolkodócigije sodorgatását és azt mondta, hogy amint elszívta, találunk megoldást. jót tett neki, mert tényleg lett megoldás. bepréselte a cuccainkat a csomagtartóba, engem meg egy irdatlan méretű asztallap mellé a hátsó ülésre. megint maximálisnak éreztem a helykihasználtságot :D Valencia elé mentünk.

úgy jutottunk tovább a francia határra, hogy szinte semmit nem tettünk érte. kézről-kézre jártunk a marokkóiak közt. a spanyol marokkói egy francia marokkóinak adott tovább minket a Valencia előtti parkolóban. saját bevallása szerint a franciák sokkal menőbbek, mint a spanyolok. egy órát is pihentünk mivel a két autós úgy elbeszélgetett egymással, mintha országos jó barátok lennének, holott életükben először találkoztak. most megint Afrikában éreztem magunk.

A határ előtt, még spanyol földön töltöttük az éjszakát. la Jonquera. hírhedt parkoló kamionos körökben: all you can eat, szerencsejáték, kurvák, bárok és akkora parkoló, annyi kamionnal, ami halandó számára átláthatatlan. így jártunk ezzel mi is, szóval másnap reggel a kérdezgetés kudarcba fulladt. inkább stoppolgattunk egy fizetőkapu kihajtójánál, sikernek nem nevezhető eredménnyel. visszamentünk a benzinkútra, ahol egy kollegánk (az elborultabb fajtából) vett fel minket dél körül. megbeszéltük, hogy mind programozók vagyunk, Ő mobil, mi web. nagyjából ennyi volt. azaz nem egészen! volt ott még valami, ami piszkálta a csőrünk, de nem tudtunk rájönni, hogy mi az. a kocka ugyanis egy lapot mutatott, hogy hova megy. volt egy csomó hely előtte és utána is. valami szöveg volt franciául minden pontnál. Mikor kiszálltunk Narbonne után, nem sietett sehova. maradt, nézelődött, aztán telefon és keresgélés. mi már régen a leállót elhagyó kocsikat próbáltuk leinteni, mikor távozott.

aztán felvett egy nálunk fiatalabb srác meg a kis kutyusa. a srác egy ugyanolyan lapon mutatta, hogy hova tud minket elvinni, így jutottunk Montepillarig. útközben próbáltam faggatni, hogy mi ez a lap, mit csinálnak, hogy az előző arc is ilyen lap alapján ment pontról pontra, de nem volt esélye, ugyanis legújabb sofőrünk egy szót sem beszélt semmilyen idegen nyelven, az út során ránk ragadt francia pedig édes kevés volt ahhoz, hogy elcsevegjek vele.

a benzinkúton, ahol kirakott a fiatalka, talátunk egy kamionost, aki este 10-kor indult Verona felé. ha reggelig elértük volna Milánót, Sanyi, a bejáratott kamionosunk hazavitt volna minket Budapestre, azonban egy tétlen fél óra után kibökte a Spanyol kamionvezető, hogy valamiért inkább Lyon irányába halad tovább. örvendtünk. aztán megint kiálltunk a kihajtóhoz stoppolni, ahol két sötétebb bőrű tag szedett össze minket. Rögtön salama laikummal köszöntem, mert azt hittem, hogy ők is előkelő francia marokkóiak. nem, románok voltak. ez ciki, de így jár aki előítéletek után megy! :D

Elaludtam majd arra tértem magamhoz, hogy szedik szét az autót körülöttem. Aix-en-Provence mellett egy rendőri ellenőrzésbe futottunk. A két román forma amúgy is kicsit gyanús alak lehetett európai szemmel, de mikor megtudták a rendőrök, hogy stoppal jövünk Afrikából, a kocsit félreállíttatták, a papírokat alaposan ellenőrizték majd kirámoltattak az kocsiból és egy alapos motozás után szimat is előkerült. valami kérdezett a rendőr, amire azt válaszoltam, hogy "igen, wc-re kell mennem." valamit félreérthettem, mert arra volt kíváncsi, hogy nincs-e nálunk kokó, hasis vagy egyéb stuff az útra. mondtam, hogy nincs, de wc-re attól még el kell mennem, így míg szimat szimatolt, én beugrottam a rendőrbódéba és könnyültem egyet. Kecsóval az ellenőrzőpontot elhagyva megbeszéltük, hogy szimat nem volt egészen magánál, biztos már volt egy fogása aznap...

az éjszakát a cannesi benzinkút éttermében töltöttük, de még este kiszúrtam, hogy két magyar kamion is van a parkolóban. mindkettőnek hagytam egy kis cetlit, az üzenettel, hogy az étterem egyik asztalára borulva megtalál két stoppost, ha éppen társaságra vágyna hazafelé. fél 5-kor tettem egy ellenőrző körutat. az egyik kamion elment, a másikban viszont ébredezett a vezető, így volt alkalmam személyesen megkérdezni. Ketten nem mehettünk, de úgy döntöttünk Kecsóval, hogy Ő elmegy Budapestre két nap alatt, elviszi a cuccokat, én meg hazajutok ahogy tudok. egyedül könnyebb stoppolni. szóval egyedül maradtam.utoljára Fesben álltam zuhany alatt, így rámfért volna a tisztálkodás. a kisasszony pultnál készségesen tudatta velem, hogy 2€ a zuhanyhasználat, de tönkrement. a csapnál mosakodtam és mostam meg a hajam. indulásra készen álltam és egy szerb sofőrrel le is beszéltem, hogy elvisz Triest felé. Behuppantam a kamionba és indultunk, mikor a vezető elszúrta a kiállást és lezúzta egy lengyel kamion felét a puttonnyal. ennyi volt az utazásom. azt mondták, most nem tudnak tovább menni, keressek mást. így is lett, viszont észrevettem, hogy a térképem (hagyományaimhoz híven egy atlaszból fénymásolt Európa térképet is hoztam magammal, ami nálam marad, miután Kecsó elment) bent maradt a teherautóban. kerestem, de nem találtam sehol senkit, így buktam a térképet is. világvége hangulatom volt.

aztán valami véletlen folytán megkérdeztem egy spanyol kamionvezetőt, hogy elvisz-e Genova-Milánó irányába és igent mondott. valószínüleg itt történelem született, mert nem jellemző a spanyol kamionosokra, hogy rajonganának a stopposokért. Ő viszont annyira kedves volt, hogy tájékoztatott, hogy a hely ahol le akarom magam rakatni halott, életem végéig ott leszek, viszont Ő tud egy jobbat és le is indulhatok vele 9:30-kor. vele és 21tonna hússal eredtem Kecsó nyomába.

amikor elértük a parkolót, egy magyar kamion mellett áltunk le, aki 10 perccel később már Velence felé vitt, majd Velence előtt 15 perc szünetet tartottam és egy fiatal magyar kamionossal tartottam Nagykanizsa felé. jócskán túlvezette magát, szóval már minden minegy volt, ráadásul sietnie kellett, így mikor igennel feleltem a kérdésre, hogy sietek-e, azt mondta, hogy másnap kora hajnalban már otthon leszünk. remekül beszélgettünk út közben és a Szlovéniában Kecsót is összeszedtük, így ismét együtt voltunk. Már fosott a fiú nélkülem :D az volt ugyanis, hogy a cannesi grillben összeszedett valami fertőt, így minden két órában wc-re járt. Nesze neked Európa!

végül is hazaértünk, de ezzel nem zárult le a kaland, sőt itthon ilyen-olyan meglepetések vártak minket...