Európa 08.02.20.

Fingatós Európa

16000km-rel mögöttünk reményekkel tele vágtunk neki az anyakontinens átszelésének, ami az első délután bíztatóan indult, hisz Malaga határáig jutottunk. Esteledett, mikor egy argentín tanár tessékelt az autójába, mondván elvisz minket valami következő kútra, de nem tovább, mert csak Malagába tart. Nem jött össze.

img_3600a.JPG
olyannyira nem, hogy jóval sötétedés után Malaga egy peremkerületében az autópálya mellett dekkoltunk a továbbjutás minimális esélye nélkül. A tanár úr jószándékú volt, de elbaszta, ugyanis nem tudta melyik az utolsó kút, így bekövetkezett, amitől annyira tartottunk: bevitt a városba és kirakott a semmi közepén. egy ideig stoppoltunk, de csak addig, míg beláttuk, hogy esélyünk sincs, aztán gyalog vágtunk neki az éjszakai autópályának, hátha nincs olyan messze az a kút. hogy öcsémet idézzem, ez hiú illúzió volt. a legközelebbi szóbajöhető hely 20km gyaloglást jelentett. ebből 15-öt hajnali 2-ig megtettünk árkon-bokron át, aztán kidőltünk. még sátrat sem állítottunk, csak egy hálózsákban aludtunk a szabad ég alatt az út mellett.

a malagai szállásunk:
fél 6-kor keltünk és legyűrtük a maradékot. megérte. reggeliztünk is, így csak negyed 9-re értünk a kúthoz, de onnan 20 percen belül kaptunk egy stoppot Granadáig. Ott azon a helyen szálltunk ki, ahol a másik irányba pár héttel korábban Gibrartar felé kerestünk stoppot. most is sikeresek voltunk. egy marokkói fazonnal állt le Kecsó, hogy szóljon pár szót az érdekünkben. Én közben az autópálya szélén találtam meg a számomra megfelelő hangulatot. sütkéreztem a bágyadt tavaszi erejű napsütésben a kezemet a vezetőknek lóbálva. senki nem állt meg, de egy cseppet sem zavart. Kecsó azt mondta, hogy kettőnknek nincs hely. gondoltam, azért megnézem én is. mikor odaértem, a sofőr pont befejezte a gondolkodócigije sodorgatását és azt mondta, hogy amint elszívta, találunk megoldást. jót tett neki, mert tényleg lett megoldás. bepréselte a cuccainkat a csomagtartóba, engem meg egy irdatlan méretű asztallap mellé a hátsó ülésre. megint maximálisnak éreztem a helykihasználtságot :D Valencia elé mentünk.

úgy jutottunk tovább a francia határra, hogy szinte semmit nem tettünk érte. kézről-kézre jártunk a marokkóiak közt. a spanyol marokkói egy francia marokkóinak adott tovább minket a Valencia előtti parkolóban. saját bevallása szerint a franciák sokkal menőbbek, mint a spanyolok. egy órát is pihentünk mivel a két autós úgy elbeszélgetett egymással, mintha országos jó barátok lennének, holott életükben először találkoztak. most megint Afrikában éreztem magunk.

A határ előtt, még spanyol földön töltöttük az éjszakát. la Jonquera. hírhedt parkoló kamionos körökben: all you can eat, szerencsejáték, kurvák, bárok és akkora parkoló, annyi kamionnal, ami halandó számára átláthatatlan. így jártunk ezzel mi is, szóval másnap reggel a kérdezgetés kudarcba fulladt. inkább stoppolgattunk egy fizetőkapu kihajtójánál, sikernek nem nevezhető eredménnyel. visszamentünk a benzinkútra, ahol egy kollegánk (az elborultabb fajtából) vett fel minket dél körül. megbeszéltük, hogy mind programozók vagyunk, Ő mobil, mi web. nagyjából ennyi volt. azaz nem egészen! volt ott még valami, ami piszkálta a csőrünk, de nem tudtunk rájönni, hogy mi az. a kocka ugyanis egy lapot mutatott, hogy hova megy. volt egy csomó hely előtte és utána is. valami szöveg volt franciául minden pontnál. Mikor kiszálltunk Narbonne után, nem sietett sehova. maradt, nézelődött, aztán telefon és keresgélés. mi már régen a leállót elhagyó kocsikat próbáltuk leinteni, mikor távozott.

aztán felvett egy nálunk fiatalabb srác meg a kis kutyusa. a srác egy ugyanolyan lapon mutatta, hogy hova tud minket elvinni, így jutottunk Montepillarig. útközben próbáltam faggatni, hogy mi ez a lap, mit csinálnak, hogy az előző arc is ilyen lap alapján ment pontról pontra, de nem volt esélye, ugyanis legújabb sofőrünk egy szót sem beszélt semmilyen idegen nyelven, az út során ránk ragadt francia pedig édes kevés volt ahhoz, hogy elcsevegjek vele.

a benzinkúton, ahol kirakott a fiatalka, talátunk egy kamionost, aki este 10-kor indult Verona felé. ha reggelig elértük volna Milánót, Sanyi, a bejáratott kamionosunk hazavitt volna minket Budapestre, azonban egy tétlen fél óra után kibökte a Spanyol kamionvezető, hogy valamiért inkább Lyon irányába halad tovább. örvendtünk. aztán megint kiálltunk a kihajtóhoz stoppolni, ahol két sötétebb bőrű tag szedett össze minket. Rögtön salama laikummal köszöntem, mert azt hittem, hogy ők is előkelő francia marokkóiak. nem, románok voltak. ez ciki, de így jár aki előítéletek után megy! :D

Elaludtam majd arra tértem magamhoz, hogy szedik szét az autót körülöttem. Aix-en-Provence mellett egy rendőri ellenőrzésbe futottunk. A két román forma amúgy is kicsit gyanús alak lehetett európai szemmel, de mikor megtudták a rendőrök, hogy stoppal jövünk Afrikából, a kocsit félreállíttatták, a papírokat alaposan ellenőrizték majd kirámoltattak az kocsiból és egy alapos motozás után szimat is előkerült. valami kérdezett a rendőr, amire azt válaszoltam, hogy "igen, wc-re kell mennem." valamit félreérthettem, mert arra volt kíváncsi, hogy nincs-e nálunk kokó, hasis vagy egyéb stuff az útra. mondtam, hogy nincs, de wc-re attól még el kell mennem, így míg szimat szimatolt, én beugrottam a rendőrbódéba és könnyültem egyet. Kecsóval az ellenőrzőpontot elhagyva megbeszéltük, hogy szimat nem volt egészen magánál, biztos már volt egy fogása aznap...

az éjszakát a cannesi benzinkút éttermében töltöttük, de még este kiszúrtam, hogy két magyar kamion is van a parkolóban. mindkettőnek hagytam egy kis cetlit, az üzenettel, hogy az étterem egyik asztalára borulva megtalál két stoppost, ha éppen társaságra vágyna hazafelé. fél 5-kor tettem egy ellenőrző körutat. az egyik kamion elment, a másikban viszont ébredezett a vezető, így volt alkalmam személyesen megkérdezni. Ketten nem mehettünk, de úgy döntöttünk Kecsóval, hogy Ő elmegy Budapestre két nap alatt, elviszi a cuccokat, én meg hazajutok ahogy tudok. egyedül könnyebb stoppolni. szóval egyedül maradtam.
img_3622a.jpg
utoljára Fesben álltam zuhany alatt, így rámfért volna a tisztálkodás. a kisasszony pultnál készségesen tudatta velem, hogy 2€ a zuhanyhasználat, de tönkrement. a csapnál mosakodtam és mostam meg a hajam. indulásra készen álltam és egy szerb sofőrrel le is beszéltem, hogy elvisz Triest felé. Behuppantam a kamionba és indultunk, mikor a vezető elszúrta a kiállást és lezúzta egy lengyel kamion felét a puttonnyal. ennyi volt az utazásom. azt mondták, most nem tudnak tovább menni, keressek mást. így is lett, viszont észrevettem, hogy a térképem (hagyományaimhoz híven egy atlaszból fénymásolt Európa térképet is hoztam magammal, ami nálam marad, miután Kecsó elment) bent maradt a teherautóban. kerestem, de nem találtam sehol senkit, így buktam a térképet is. világvége hangulatom volt.

aztán valami véletlen folytán megkérdeztem egy spanyol kamionvezetőt, hogy elvisz-e Genova-Milánó irányába és igent mondott. valószínüleg itt történelem született, mert nem jellemző a spanyol kamionosokra, hogy rajonganának a stopposokért. Ő viszont annyira kedves volt, hogy tájékoztatott, hogy a hely ahol le akarom magam rakatni halott, életem végéig ott leszek, viszont Ő tud egy jobbat és le is indulhatok vele 9:30-kor. vele és 21tonna hússal eredtem Kecsó nyomába.

amikor elértük a parkolót, egy magyar kamion mellett áltunk le, aki 10 perccel később már Velence felé vitt, majd Velence előtt 15 perc szünetet tartottam és egy fiatal magyar kamionossal tartottam Nagykanizsa felé. jócskán túlvezette magát, szóval már minden minegy volt, ráadásul sietnie kellett, így mikor igennel feleltem a kérdésre, hogy sietek-e, azt mondta, hogy másnap kora hajnalban már otthon leszünk. remekül beszélgettünk út közben és a Szlovéniában Kecsót is összeszedtük, így ismét együtt voltunk. Már fosott a fiú nélkülem :D az volt ugyanis, hogy a cannesi grillben összeszedett valami fertőt, így minden két órában wc-re járt. Nesze neked Európa!

végül is hazaértünk, de ezzel nem zárult le a kaland, sőt itthon ilyen-olyan meglepetések vártak minket...

Értékelés (1)
Eddig: 10.0
Szerinted milyen?
1
10
Kommentek (42)
#1 Ziv azt mondja:
08.02.21.

elég célirányosan jöttetek át európán, semmi nézelődés meg semmi:) de ezt meg is tudom érteni, ilyen hidegben. Hehe, várom a folytatást, én már hallottam ezt-azt az itthoni fejleményekről;)

#2 Kecso azt mondja:
08.02.21.

azért a Velencei karneválra beugrottam volna volna volna... azthiszem most van, na ez nem biztos ám. szállásunk egy karatélyos csávónal lett is volna volna volna...

#3 adam azt mondja:
08.02.21.

Ne panaszkodj! van kezed, el tudsz stoppolni Velencébe! van kedved? :D

#4 Barna azt mondja:
08.02.21.

Akkor csak hazaértetek egyben. :D Asszem vennem kéne tőletek stoppolási leckéket... ;)

#5 vica azt mondja:
08.02.21.

Meg akartam várni, amíg az utolsó beszámolótokat is elkülditek. Nem bírtam ki. Végig olvastam az egészet az első irományotoktól a mostaniig, tokkal, vonóval, videókkal, kommentekkel együtt. Kicsit időigényes, de megéri. Nagggyon vagány!!! Azt hiszem mégis csak duzzogni fogok, ha nem kalapáltok össze ebből egy könyvet! :-)

#6 Kecso azt mondja:
08.02.21.

Ó óó vica még nincs vége. Csak az útnak. Vannak meglepik még... juhhhuu:D

#7 vica azt mondja:
08.02.21.

Repesve várom!! Oviban is nehezen viseltem a "minden napra egy mesé"-t, most sem vagyok türelmesebb. :-) Tempó fiúk, írjatok!!!

#8 Tesód azt mondja:
08.02.21.

Fiúk! Lassan a testtel, meg a Velencei karnevállal! :) Mivel idén igen hamar van húsvét, már 2 (?) hete vége a karneváli szezonnak. Egy év meg csak nem kell, hogy odaérjetek a következőre. :) Bár Európában elég sokat beszéltem Ádámmal, leírva azért cifrább volt. Jó, hogy itthon vagytok (ha nem is sokáig...)

#9 Füles/Zlotyi azt mondja:
08.02.22.

Ez több mint vagány volt srácok! Most pihenjetek aztán előre a következő túrára!:)

#10 vica azt mondja:
08.02.22.

Kecsó! Adab ismerős nem kell még egy? Csak, hogy ne legyél egyedül :-)

#11 Marci azt mondja:
08.02.22.

Szeva Kecsókám, Szeva Ádi! Hát csesszétek meg ez kemény lehetett, már a Kareszos párizsi kiruccanástól is dobtam egy hátast, respect. További kalandokat és kellemes izgalmakat kívánok nektek, ja és érjetek mindig haza nyughatatlanok! M

#12 kecso azt mondja:
08.02.23.

megnézzem bejelöltek-e, én mint adab:D

#13 vica azt mondja:
08.02.23.

:-) Adabismerős lettem! :-)

#14 kecso azt mondja:
08.02.23.

:D juhhu uu :D ma úgy nézz ki elmegyek kicsit stoppolni:D

#15 Adam azt mondja:
08.02.23.

Vica! üdv a körben! ;) akkor Te is jössz a következő útra? :D

#16 vica azt mondja:
08.02.23.

Kecsó, te notórius visszaeső vagy, vagy csak levezető stopp a mai? Ádám, elvonási tünetek nálad még nem? Persze, hogy jövök ;-) Bár lehet inkább csak iwiwen maradok Adabismerős :-D

#17 kecso azt mondja:
08.02.25.

hát a fene se tudja, a vasutasok mindig sztrájkolnak nem lehet őket követni, a stopp az meg biztos:P 3 stoppal megvoltunk meg egy kis ... :D holnap meg vissza!!! Aztán úgy fest jövő hét elejen megint el el el

#18 kecso azt mondja:
08.02.26.

háhá visszaértem:D

#19 Barna azt mondja:
08.02.26.

S most hova mentek? Én majd nyáron megyek, még kéne pénz, no meg egy nyelvvizsgát le kell tennem. (nincs kedvem visszafizetni állambácsinak a tanfolyamot) ;) :D

#20 Vica azt mondja:
08.02.27.

Hahó Fiúk! Nem akar már rátok törni valami grafomán roham? Észrevettétek már, hogy lemaradt a történet vége? Folyt. köv., vagy folyt. nemköv.? Most már nem lehet arra hivatkozni, hogy nincs net! :-)

#21 Ziv azt mondja:
08.02.27.

tuti jön majd a folytatás:)

#22 kecso azt mondja:
08.02.27.

:D igazad van (hacsak el nem lopják a kábeleket mint kispesten) még 2 óra és megint stop, Veszprémbe. Nagyon fontos, hogy edzésben legyünk, minden reggel 2 óra stop, szerintem jót tesz az egészségnek! XD

#23 Barna azt mondja:
08.02.27.

:D

#24 vica azt mondja:
08.02.27.

Hajrá! Igazad van, a mindennapi edzés elengedhetetlen, ha az ember el akar valamit érni. Úgy gondolom, Ádám szerint a profiknak nincs szükségük annyi gyakorlásra. ;-) Vagy lehet, hogy rosszul gondolom? :-D

#25 svéd tulip azt mondja:
08.02.29.

Ùgy egyébként mellesleg amúgy kicsit csendesek vagytok mostanában.. (Ùgy egyébként mellesleg amúgy)

#26 subidubi azt mondja:
08.02.29.

vihar elötti csend ez.....

#27 vica azt mondja:
08.02.29.

Holnap a fókusz plusszban stopposokról lesz szó. Két egyetemista srácot is emlegettek a bemutatóban. Ádám, Kecsó ti lesztek???

#28 Ziv azt mondja:
08.02.29.

ők lesznek, igen :) És a Veszprémi stoppolás sem véletlen volt... ;)

#29 kecso azt mondja:
08.03.01.

ulj ulj

#30 vica azt mondja:
08.03.01.

Akkor ma este 19-kor RTL Fókusz plusz ! :-D

#31 Ziv azt mondja:
08.03.01.

Igen igen Gyerekek, azért egy főoldali postot megért volna!!!! :D gyorsan írjátok még ki!:D ma 19.00 RTL Klub, Fókusz plussz!:)

#32 vica azt mondja:
08.03.01.

Kecsó, lám-lám. Ugye a túlzásba vitt edzés? ;-) Na meg az edzés hiánya. Ugye ádám? ;-) Amúgy meg MI VAN? PEKING???? És most sem röhög? HÁÁÁÁT?!

#33 kecso azt mondja:
08.03.01.

hehe hehe

#34 kecso azt mondja:
08.03.01.

a stáb éhes volt és menni akart, ott is csináltunk videot

#35 vica azt mondja:
08.03.01.

És most, hogy újra médiasztárok lettetek,( ami tudjuk sok elfoglaltsággal jár :) ) talán már ráértek befejezni a Bamakós sztorit. (talán-talán) Még mielőtt kelet felé vennétek az irányt... :-D

#36 Barna azt mondja:
08.03.02.

És még én találtam ki az Olimpiás dolgot.. :D Agyamentek. XD:D Sok sikert!

#37 Ziv azt mondja:
08.03.04.

Itt a szombati Fókusz Plussz: http://www.rtlklub.hu/videotar/?vkatid=56&videoid=080327351&adasid=4345 Királyok voltatok, és jól össze lett vágva:)

#38 kecso azt mondja:
08.03.05.

igérem a héten jövünk rengeteg jó pofasággal:D

#39 kecso azt mondja:
08.03.05.

ja meg "nagyjából" folyamatosak leszünk, rendszeresek

#40 Ziv azt mondja:
08.03.05.

hajrá hajrá, mert a lelkes fanok kezdenek unatkozni!!!:D

#41 vica azt mondja:
08.03.05.

bizony-bizony

#42 Barna azt mondja:
08.03.06.

Dettó. :)

Te mit mondasz???
neved
e-mail címed
tehát
Előző post

Egy egyszeru, de megis varazslatos reggelinek az elkeszitese kovetkezik. Nem bocsatkozom a recept hozzavaloinak es megvalositasi modjanak leirasahoz:D Minden magaert beszel!he he

Következő post

Azt hiszem, a fingatós európát már mindenki zsigerből vágja. Kellet erre a közel 3 hét:D (bocs) Azt terveztem, mikor haza érünk mindenkit szépen kivágok és majd egymás mellé rakok, mint egy osztályfényképet...

Vissza az oldal tetejére
Mi ez? Mondd már!
BEJELENTKEZÉS
x
Add meg a bejelentkező neved*
Add meg a jelszavad**
* Ha még nincs bejelentkező neved, kattints ide
REGISZTRÁCIÓ
x
Ez lesz bejelentkező neved
Egy kontakt e-mail
Néha jöhet egy-egy adab hírlevél
Ez lesz a jelszavad
Légszi ismételd meg a fent megadott jelszavad!
Írd be a két szót
Elfogadom a felhasználási feltételeket
x
NAPTÁR
x
Kattints a napra!